Contracting Technology above 2.000 m2

[PDF]

Múlt, Jelen, Jövő

Múlt, Jelen, Jövő

 

A múltunkra alapozunk, a jelenben élünk, ám a jövőt építjük!

Az 1994-ben megalakult ENSI Kft. hosszú távú törekvése, hogy stabil, megbízható, szakmailag és a piacon is meghatározó, első számú vezető céggé váljon.



Az alapítókról

 

Az ENSI Kft.-t (ENergy Saving International) 1994-ben két norvég cég alapította, a Solberg & Andersen AS (SAAS) és az ENSI AS, amelynek célja energiaracionalizálási projektek megvalósítása épületeken belül, illetve elosztó hálózatokban.


 

Magyar tulajdonba kerül az ENSI Kft.

 

A norvégok 1997-ben üzletpolitikát váltottak és kivonultak Magyarországról. A céget ekkor Németh László vásárolta meg, így az ENSI Kft. 100 %-os magyar tulajdonba került.

 

ENSI a fejlődés útján

 

  • Társaságunk 1997-ben - profil tisztítást követően – az épületgépészet mellett kötelezte el magát. Az ENSI kis csapatának szakmai elkötelezettsége erősödött, tapasztalata, megrendelő és partnerköre egyre bővült. Ismertsége nőtt, így cégünk egyre inkább keresetté vált a hazai épületgépész piacon.

 

  • 2005-ben bevezettük az SAP ügyviteli rendszert, amely sokat segített, segít a vállalkozás hatékonyságának fokozásában.

 

  • 2006-tól az ENSI Kft. menedzsmentje új irányt jelölt ki: Célunk a 2.000 m2-nél nagyobb ipari, kereskedelmi- és irodaépületek kivitelezése lett fővállalkozói, ingatlanfejlesztői- és ipari megrendelők részére.

 

  • 2009-től saját értékesítői hálózatot építettünk ki, és nyitottunk az ipari és energetikai ügyfelek felé.

 

  • 2010-ben külföldi piacok felé is nyitottunk.

 

  • 2011-től célunk a 20.000 m2 feletti fejlesztések megvalósítása.

 

Ezekkel a döntéseinkkel egyidőben a céget szervezetileg és informatikailag is folyamatosan fejlesztettük, ill. fejlesztjük ma is. Ahogy a növekedés megkívánta, többször költöztünk újabb, modernebb irodába, ahol munkatársaink is eredményesebben dolgozhattak, erősödött az együttműködés és a csapatszellem is.

 

 

ENSI JELEN - magyar piacunk egyik vezető cégévé váltunk

 

Az ENSI Kft. az elmúlt évtizedben, az épületgépészeti vállalkozók között az egyik prominens céggé nőtte ki magát:

 

 

 

 

 

Kitüntetések:

 

  1. 2014-ben az ENSI, ill. annak ügyvezetője elnyerte a szakma legrangosabb, az
    "Év Épületgépész Kivitelezője" címet.

  2. 2015-ben az ENSI Kft. megkapta a MAGYAR TERMÉK NAGYDÍJ kitüntető oklevelét.

  3. 2018-ban az ENSI Kft. ügyvezetője nemzetközi díjban részesült, amelyet 2018.09.23.-án, Frankfurtban vehetett át az "International Award in Excellence and Quality" éves rendezvényén.



Sikerünk alapja


Cégünk kapcsolatai a kölcsönös bizalmon alapulnak, ezért vállalkozásunk visszatérő, stabil megrendelőkkel és partnerekkel dolgozik együtt. Széles körű szakmai, megbízható beszállítói kapcsolatokkal rendelkezünk, továbbá jelenleg is 300-400 főt foglalkoztató, stabil alvállalkozói körrel dolgozunk együtt.

 

Eddigi sikereinket munkatársaink csapatmunkájával értük el. Azon kollégákkal, akik megértették, elfogadták, hogy az ENSI mely értékek mentén tud megbízható üzleti kapcsolatokat építeni és fenntartani, piacvezetővé válni.

 

Az ENSI arra törekszik, hogy ügyfeleinek a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsa, és ez által biztosítsa az elégedettséget és a fejlődést mind üzleti partnerei, mind pedig a maga számára.



ENSI JÖVŐ


Az ENSI Kft. szakmai és üzleti célja, hogy megbízásait mindig a szerződés szerinti legjobb minőségben, árban és határidőre teljesítse, és projektjeihez a továbbiakban is megtalálja a szakmailag igényes, pénzügyileg megbízható megrendelőket.

 

Az ENSI szervezeti célja, hogy az épületgépészet iránt elkötelezett, ambiciózus munkatársaknak tanulási- és fejlődési lehetőséget biztosítson, régi munkatársait megbecsülje.

 

Arra törekszünk, hogy stabil, biztos és elismerő munkahelyi hátteret nyújtsunk, hogy kollégáink szakmailag és a magánéletben is minél teljesebb életet élhessenek.

 

 

Németh László - ENSI Kft., ügyvezető ig. - tulajdonos


Németh László

ENSI Kft.
ügyvezető igazgató – tulajdonos

 

      ENSI Building Engineering, Technological and Energetical Constructing Ltd. - HVAC installation in Buildings over 2.000 m2


Services


  • Assessment of needs, quoting
  • HVAC design
  • Operational and energetical consulting
  • Complete implementing and constructing of HVAC system
  • Installation of industrial manufacturer technologies
  • Full implementation of energetical, operational projects
  • Acquisition of HVAC equipments
  • Technical control of HVAC
  • Licensing of HVAC
  • Service and maintenance

 

 

Specialties


  • Energetical investments
  • Industrial plants
  • Business centers, office blocks
  • Commercial installations
  • Other, special buildings, e.g. embassies, large kitchens, film studios, musical centers, etc.

          HVAC implementing

 


Clients - Partners


  • Construction general contractors
  • Real estate developers
  • Industrial customers


Countries, where we work


  • Hungary
  • Russia
  • Poland
  • Germany

 

 

Values - Aspirations


  • Quality
  • Reliability
  • Efficiency
  • Human relations
  • Team work - with engineering and human aspects


        Commitment in the frontline.

   

    Contacts


     Office address:

    ENSI Kft.

    Groupama Aréna (Fradi-stadion)
    Budapest,
    Üllői út 129., I. emelet

    H - 1091


    Phone: +36 1 248-2199
    Fax     : +36 1 248-2190

    Direct e-mail: Click here!


                             


 

       Ensi Kft. - Quality Assurance Systems: MSZ EN ISO 9001:2008 / 2015.november;  MSZ EN ISO 14001:2004 / 2017. november

       Innovative solutions: HVAC systems for cleaning room technology, environment-orientated and energy-saving HVAC systems implementing

       All that is HVAC: Cooling, heating, ventilation, air conditioning, compressed air, water, canal, gas, fire water, rain water systems, fire protection, sprinkler system,

     HVAC insulation, builiding automation.

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk