Contracting Technology above 2.000 m2

[PDF]

Magyar Épületgépészek Napja, 2013

Magyar Épületgépészek Napja, 2013 - Hotel Corinthia, Budapest

Épületgépészek oktatási napja,
nemzetközi konferencia, kiállítás és bál

 

2013. november 21-22. / Corinthia Hotel Budapest *****

A rendezvény fő támogatói: ENSI Kft., ÉMI Kft.


 

"Élhető épületek"

 

Talán nem véletlenül lett ez a mottója az immár 18. alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Épületgépészek Napjának, ahol méltó keretek között köszönthettük egymást szakmabeliek, és az épületgépészetben érintettek széle köre.    

Élhető épületek. Mit jelent ez a mai korban? Változott, változik-e a minőség fogalma, tartalma? Mi, gépészek mit tehetünk a fenntarthatóság érdekében? Az előadók különböző aspektusokból tekintettek vissza, de főként előre, a fejlődést, a fenntarthatóság megvalósításának lehetséges módjait kutatva és bemutatva a szakma számára.

Természetesen, ezek a napok egy kicsit arról is szólnak, hogy a szakma képviselői együtt legyenek, régi kapcsolatok erősödjenek vagy újak köttessenek. Az is fontos, hogy egy kicsit kiszakadván a mindennapokból, üdvözöljük, elismerjük egymást hivatalosan vagy egy erős, baráti kézfogással.

Öt csillagos hotel, öt csillagos élmények


Cégünk, mint a rendezvény egyik fő szponzora, két különlegességgel lepte meg a részt vevőket. Elhoztuk magunkkal azt a sportolót, aki évek óta nemcsak teljesítményével, de személyiségével is megnyerte az országot. Elhoztuk Michelisz Norbertet, a világbajnok autóversenyzőt, 2013. legnépszerűbb sportolóját és - természtesen - Norbi versenyautóját is, hiszen ők együtt érték a kiváló eredményeket. Ezen az estén Norbi a híres mentalistával áll a színpadon, hogy még valami különlegeset is mutassanak.

 

ÉPGÉP Nap, 2013, Németh László ENSI Kft. ügyvezető igazgató, Danny Blue mentalista és Michelisz Norbert autóversenyző világbajnok a színpadon

 

Bár mi, műszaki szakemberek a reális gondolkodók csoportjába tartozunk, mi is szeretjük a kis  csodákat, élvezzük, hacsak néhány percre, de bennünket is elvarázsolnak, vagy feltehetjük magunknak a nagy kérdést, "hogyan is működik?". Hiszem, ha látom! És láttuk, nem csalás, nem ámítás, működik.


Danny Blue a mentalista, a gondolatolvasó közel fél órás produkciója alatt, után elgondolkozhattunk azon, mire is képes az emberi elme. Sokáig téma volt, amit láttunk és megtapasztaltunk.

 

ÉPGÉP Nap, 2013., - Mindenki követi Danny Blue instrukcióit. Hogy ennek mi lesz a vége, még senki sem tudja, de azt látjuk, a gépészek nyitottak, együttműködőek, és élvezik a dolgot.

 

... és még néhány kép a rendezvényről

 

ÉPGÉP Nap, 2013. - Oktatási nap a Műszaki Egyetemen ÉPGÉP Nap, 2013. - Szakmai kiállítás a Corinthia ***** Hotelben
ÉPGÉP Nap, 2013. - Szakmai konferencia ÉPGÉP Nap, 2013. - Díjátadások, elismerések
ÉPGÉP Nap, 2013. - Szépen terített asztalok vártak bennünket a bálteremben ÉPGÉP Nap, 2013. - Időutazás a reneszánsz világába, majd vacsora, tánc

Fotók forrása: http://www.dportal.hu/talalkozzunk

 

Még több fotó >>

 

Jövőre is találkozunk. Találkozzunk!




      ENSI Building Engineering, Technological and Energetical Constructing Ltd. - HVAC installation in Buildings over 2.000 m2


Services


  • Assessment of needs, quoting
  • HVAC design
  • Operational and energetical consulting
  • Complete implementing and constructing of HVAC system
  • Installation of industrial manufacturer technologies
  • Full implementation of energetical, operational projects
  • Acquisition of HVAC equipments
  • Technical control of HVAC
  • Licensing of HVAC
  • Service and maintenance

 

 

Specialties


  • Energetical investments
  • Industrial plants
  • Business centers, office blocks
  • Commercial installations
  • Other, special buildings, e.g. embassies, large kitchens, film studios, musical centers, etc.

          HVAC implementing

 


Clients - Partners


  • Construction general contractors
  • Real estate developers
  • Industrial customers


Countries, where we work


  • Hungary
  • Russia
  • Poland
  • Germany

 

 

Values - Aspirations


  • Quality
  • Reliability
  • Efficiency
  • Human relations
  • Team work - with engineering and human aspects


        Commitment in the frontline.

   

    Contacts


     Office address:

    ENSI Kft.

    Groupama Aréna (Fradi-stadion)
    Budapest,
    Üllői út 129., I. emelet

    H - 1091


    Phone: +36 1 248-2199
    Fax     : +36 1 248-2190

    Direct e-mail: Click here!


                             


 

       Ensi Kft. - Quality Assurance Systems: MSZ EN ISO 9001:2008 / 2015.november;  MSZ EN ISO 14001:2004 / 2017. november

       Innovative solutions: HVAC systems for cleaning room technology, environment-orientated and energy-saving HVAC systems implementing

       All that is HVAC: Cooling, heating, ventilation, air conditioning, compressed air, water, canal, gas, fire water, rain water systems, fire protection, sprinkler system,

     HVAC insulation, builiding automation.

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk